Az I. világháború után a kapitalizmus dekadens társadalmi rendszerré vált. Kétszer döntötte az emberiséget krízisek, világháborúk és újraépítések barbár állapotába. A 8O-as években elérte széthullásának, hanyatlásának utolsó fázisát. Ezzel a visszafordíthatatlan történelmi folyamattal szemben csak egy alternatíva létezik: szocializmus vagy barbárság; kommunista világforradalom vagy az emberiség pusztulása.

            1871-ben, a Párizsi Kommün volt a proletariátus első kísérlete arra, hogy véghezvigye a forradalmat. De ez egy olyan korszakban történt, amikor a forradalom feltételei még nem voltak elég érettek. Miután azonban a kapitalizmus belépett dekadens fázisába, és létrejöttek ezek a feltételek, az 1917-es oroszországi októberi forradalom megtette az első lépést egy valódi kommunista világforradalom felé, méghozzá forradalmi harcok nemzetközi forgatagában, amely aztán véget vetett az imperialista világháborúnak, és még több évig eltartott. Ennek a forradalmi hullámnak a zátonyra futása - különösen Németországban 1919-23. - vezetett ahhoz, hogy az oroszországi forradalom elszigetelten maradt és gyorsan elkorcsosult. A sztálinizmus nem az orosz forradalom eredménye volt, hanem annak sírásóéi.

            Azok az állami rezsimek, amiket Szovjetunióban, Kelet-Európában, Kínában, Kubában stb. a "kommunista" és "szocialista" jelzővel láttak el, mindössze az államkapitalizmus világszerte elterjedt tendenciájának legbrutálisabb formái voltak, amelyek a kapitalizmus hanyatlási fázisára jellemzőek.

            A 20-as évek kezdetétől minden háború imperialista háború volt a nagy és a kis államok haláltusájában azért, hogy nemzetközi szerephez jussanak. Ezek a háborúk az emberiségnek csak halált és rombolást hoztak. A munkásosztálynak nemzetközi szolidaritással és a burzsoázia elleni harccal kell szembeszállnia. A "nemzeti függetlenség", a "népek önrendelkezési jogának" ideológiái függetlenül attól, hogy ezeket kisebbségi, történelmi, vallási vagy egyéb okokkal védelmezik, a munkások számára valódi mérget jelentenek. Azáltal, hogy a burzsoázia egyik vagy másik frakciójának csapdájába csalva a munkásokat egymás ellen uszítják, és arra kényszerítik, hogy a kizsákmányolók érdekében a burzsoázia háborújában mészárolják egymást.

            A dekadens kapitalizmusban a parlament és a választások ugyanahhoz a szemfényvesztéshez tartoznak. Minden választásra való felhívás csak azoknak a hazugságoknak a megerősítésére szolgál, amelyek a kizsákmányoltak számára "valódi alternatívát" ígérnek. A demokrácia, amely a burzsoázia legképmutatóbb uralkodó formája, semmiben sem különbözik más kapitalista uralkodó formáktól, a sztálinizmustól vagy a fasizmustól.

            A burzsoázia minden frakciója egyaránt reakciós. Minden úgynevezett "szocialista" illetve "kommunista" munkáspárt a szélsőbaloldali szervezetek (trockisták, maoisták ex-maoisták, hivatalos anarchisták) mind a tőke politikai apparátusának baloldali szárnyát alkotják. A "népfront", az "anarchista" front, az "egységfront" minden taktikája, amely a proletárérdekeket bármely burzsoá frakció érdekeivel akarja egyeztetni, csak arra szolgál, hogy a munkásosztály harcát kontroll alatt tartsa és zsákutcába vezesse.

            A kapitalizmus dekadens fázisában a szakszervezetek mindenütt a munkásosztályon belül a tőkés rend szervezetei lettek. A szakszervezeti formák eltekintve attól, hogy "hivatalos" vagy "bázisszakszervezetek"-e, csak arra szolgálnak, hogy a munkásosztályt kontrollálják és harcukat szabotálják.

            Hogy harcát keresztülvihesse, a munkásosztálynak össze kell vonnia harcait azáltal, hogy azok megszervezését és elterjesztését saját kezébe veszi. Ennek olyan önálló népgyűlések és képviselői bizottságok révén kell megtörténnie, amelyeket mindig ugyanezek a gyűlések választhatnak meg vagy mondhatnak le.

            Így a terrorizmus nem lehet eszköze a munkásosztály harcának. A történelmileg kilátástalan társadalmi osztályok és a kispolgárság széthullásának kifejeződéseként a terrorizmus, ha nem az államok közti háború közvetlen eszköze, mindig táptalaja lehet a burzsoázia manipulációinak. Azáltal, hogy a terrorizmus kis csoportok titkos akcióiért száll síkra, teljes ellentétbe kerül azzal az osztályerőszakkal, ami a proletariátus tudatos és szervezett tömegének cselekedeteire támaszkodik.

A munkásosztály az egyetlen osztály, amely abban a helyzetben van, hogy végrehajtsa a kommunista forradalmat. A forradalmi harc szükségszerűen konfrontációhoz vezeti a munkásosztályt a kapitalista állammal szemben. Hogy a kapitalizmust elpusztíthassa, a munkásosztálynak minden államot le kell rombolnia és a munkásosztály diktatúráját világszerte be kell vezetnie: azaz a munkástanácsok nemzetközi hatalmát, amely az egész proletariátust felöleli.

            A társadalom kommunista átalakulása nem jelenti se a gazdaság "önigazgatását", sem pedig "államosítását". A kommunizmus a tőkés társadalmi viszonyok tudatos megsemmisítését követeli a munkásosztály által: vagyis a bérmunka, az árutermelés, az országhatárok felszámolását. Ehhez egy olyan világközösséget kell létrehozni, amelynek minden tevékenysége az emberi szükségletek kielégítését célozza.

            A forradalmi politikai szervezetet a proletariátus élcsapata, vagyis a proletariátus tudatossá válási folyamatának aktív faktora képezi. feladata nem a "munkásosztály" megszervezése, és nem a proletariátus nevében való "hatalomátvétel", hanem hogy aktívan részt vegyen a harcok egyesítésében, acélból, hogy a munkások végre saját kezükbe vegyék harcukat, és ez a harc végre forradalmi formát öltsön.

Tevékenységünk 

A proletár harc céljainak és eszközeinek, valamint annak történelmi és közvetlen feltételeinek elméleti és politikai megvilágítása.

Szervezett, egyesített és nemzetközi alapon centralizált intervenció, amelynek célja azon folyamat felgyorsítása, mely a munkásosztály forradalmi tetteihez vezet.

A forradalmi gondolkodású proletárok átorientálása egy valóban kommunista világpárt felé, amely elengedhetetlen feltétele a tőkés uralom megszüntetésének és a kommunista társadalomhoz való eljutásnak.

Származásunk 

A forradalmi szervezetek pozíciói és tevékenységük mind a munkásosztálynak és azon tanulságok eddigi tapasztalatainak eredményei, amiket ezek a politikai szervezetek a történelemből szereztek. Így az ICC azokra az eredményekre hivatkozik, amik a Marx-Engels körüli Kommunisták Szövetsége, a három Internacionálé, a 20-30-as baloldali kommunista frakcióinak, de leginkább a német, holland és olasz baloldaliak nyomán születtek.