Ötven évvel azután hogy az 1956-osnépfelkelés sokkhullámként végigsöpört Magyarországon, a burzsoázia keselyűiismét "ünnepelik" az évfordulóját a maguk szokásos módján. A hagyományos civilmédia melankólikusan emlékezik a "Magyar nép" hősi ellenállásáról a"kommunizmus borzalmai" ellen, a "nemzeti függetlenség" érdekeben. Ezen visszaemlékezések viszont csupán leírják a felkelést, de nem annak valósértelmét: azt homályosan, torzítva mutatják be.
Az 1956-os népfelkelés nem a nép azonszándékát fejezte ki, hogy a kommunizmust sztalinista modellre formálják, semazt hogy a nemzeti függetlenséget kivívják. Tulajdonképpen csak a kapitalizmusmegoldhatatlan ellentmondásainak a közvetlen következménye volt kelet-Europábanés az egész világon.
A Kelet-Európai munkásosztály sztalinistakizsákmányolása
Alighogy véget ért a második világháború, a Moszkva és Washington közöttiinter-imperialista vetélkedés a Kremlint lázas fegyvergyártásra sarkallta.Fellendítették a nehézipari és katonai termelést - a fogyasztási cikkek és amunkásosztály életszínvonalának rovására.
A Szovjetunió - mint nyertes - Kelet-Európát ellenőrzése alatt tartotta, ésmegkövetelte az emígy alárendelt államoktól, hogy a termelésüket teljes mértékbena Szovjetunió katonai és gazdasági érdekeinek szolgálatába állítsák.
1945 és 1946 idején valoságos pióca-rendszert vezettek be: egész gyárakatszereltek le és (munkásokkal együtt) áttelepítették őket orosz földre. ASzovjetunióban és az alárendelt "gyarmat" államokban a munkások kizsákmányolásamár a Dante által leírt pokolhoz fogható méreteket öltött. Így történt, hogyMagyarországon a sztachanovizmus sztalinista receptjének köszönhetően az1950-es tervben a fegyvergyártás megötszöröződött.
Az orosz burzsoázia feladata volt hogy a munkások fizetését a lehetőlegalacsonyabban tartsa, ugyanakkor a nehézipart minél gyorsabban fejlessze.1948 és 1953 között az életszínvonal egész Kelet-Európában a háború előtti értéke alá esett, míg aSzovjetunió atombombával és Szputnyikkal büszkélkedett.
Ezen körülmények hatására a munkásosztály dühe fokozatosan nőtt. Amértéktelen kizsákmányolás egyre elviselhetetlenebbé vált, a felkelés kitörőbenvolt. A csehszlovák és kelet-berlini munkások már fellázadtak, az oroszoknaktankokkal kellett a "rendet" helyreállítani. A keleten dúló sztalinizmus ellenifelkelés szele az 1956-os októberi magyar forradalomban érte el a tetőfokát.
Október 23-án Budapesten a felkelés eredetileg tömegtüntetésként kezdődött,melyet a diákok a lengyel nép irántiszolidarítasból szerveztek, miután ez utóbbiak megpróbáltak fellázadni asztalinista uralom súlyos elnyomása ellen.
Az a tény, hogy a kormány hajthatatlanul "fasisztáknak" meg"ellenforradalmároknak" bélyegezte a tüntetőket, az AVO (titkos rendőrség)vérengző agresszivítása, és főként az, hogy munkások ezrei csatlakoztak adiákok tüntetéséhez, vezetett ahhoz, hogy a békés tüntetés fegyveres felkelésséváltozott, amely az ország demokratikus reformálását és a haladó szellemű NagyImre rehabilitálását követelte.
Az 1956-os Magyar felkelés osztályjellege
Nem térünk ki most az összes részletre melyek okozói voltak az október 23-ifelkelésnek és az azt követő orosz beavatkozásnak miáltal több ezren életüketvesztették - nagyrészt fiatal munkások. Csupán a felkelés általános jellegétszeretnénk bemutatni annak érdekében hogy eloszlassuk a körülötte szövődötttévhiteket.
A "régi gárdával" szembeni ellenállás két szinten nyilvánult meg. Egyrészt maga a burzsoázia részéről - aliberális bürokraták vezetésével akiket a radikálisabb diákok, értelmiségiek ésművészek támogattak; ők egydemokratikusabb és előnyösebb állami kapitalizmus megalakítását szorgalmazták.A másik oldalt a munkásosztály képezte illetve ennek spontán ellenállása a szörnyűkizsákmányolással szemben. Magyarországon ez a két mozgalom egybeolvadt.Csakhogy, míg a munkásosztály közbelépése a tiltakozó mozgalmat felkelésséváltoztatta, az értelmiségiek demokratikus és nacionalista ideológiákkalfertőzték meg azt, a proletár mozgalom legyengülését eredményezve ezáltal.
A munkások fogékonysága a nacionalista "méreg" iránt nyilvánvalóan aközelmúlt következménye volt, az 1920-as évek ellenforradalmában gyökerezett. Amunkásosztályt világviszonylatban a leggyatrább erőnlét jellemezte akkoriban,ideológiailag megtört az előző (1917-1923-as) forradalom leverésében,fizikailag elgyötörte a világháború, szakszervezetek és rendőrség kereteibeszorítva nyomorgott. Ilyen körülmények között világos kilátás nélkül lehetetlenvolt messzebb menni a felkelés stádiumánál a forradalom irányába, ésMagyarországon ugyancsak nehéz volt ellenállni egy polgári párt nacionalistapropagandájának és a hadseregnek is.
A munkások tiltakozó mozgalmát a már elviselhetetlenné vált élet- ésmunkafeltételek robbantották ki. Amint akcióba lendültek, a mozgalom senkiáltal előre nem sejtett erőszakos és feltartóztathatatlan jelleget öltött. Bára harcokban különböző osztályok vettek részt (diákok, katonák, parasztok,stb.), túlnyomó többségben a fiatalmunkások voltak azok akik a felkelés első napjaiban harcképtelenné tettékaz első orosz tankokat, amelyeket azzal a céllal küldtek Budapestre hogy "arendet helyreállítsák". Főként ők voltak azok is akik a magyar rendőrséget éshadsereget szétzilálták és felfegyverkeztek az AVO és az orosz hadsereg ellen.Mikor az orosz tankok második hulláma érkezett azzal a céllal hogy a felkeléstleverjék, elsősorban a munkásnegyedeket lőtték szitává, minthogy ezekvoltak a legfőbb ellenállók fészkei. Méga "rend helyreállítása" és a Kádár kormány beültetése után is, annak ellenérehogy munkások ezreit mészárolták le, a munkásosztály mégis még számos esetbenelkeseredett küzdelmekkel tanusított ellenállást.
A felkelés proletáris jellegének legnyilvánvalóbb jele az igazi munkástanácsokmegjelenése volt országszerte. Gyári szinten választották őket, és egésziparzónákat és városokat kötöttek össze, miáltal egyértelműen az egészfelkelésnek ők képezték a szervező magvát. Magukra vállalták a fegyverkezés ésélelemkiosztás megszervezését, általános tüntetést folytattak és vezették afegyveres harcokat. Egyes városokban kétségkívül ők voltak a "fővezérek".Ezeknek a tanácsoknak a megjelenése nyugtalanságot és ellenszenvet ébresztett akapitalista osztályokban, keleten ugyanúgy mint nyugaton.
Persze ha a magyar munkásküzdelmet az egekig magasztalnánk anélkül hogy agyengeségeit és hibáit elemeznénk, nem lennénk igazi forradalmárok. Tehát necsak dícsérjük, hanem bíráljuk meg a hiányosságait is, és vizsgáljuk meg amunkásosztály mozgalmának általános célkitűzéseit. Annak ellenére, hogy afelkelés idején Magyarország nagy részén a hatalom lényegében a munkásokkezében volt, az 1956-os felkelés nem tudatos kísérlet volt arra, hogy amunkásosztály magához ragadja a politikai vezetést és új társadalmi rendetalapítson. Csupán egy spontán lázadás volt, amely azonban nem tudott teljesenkiforrni, mert a munkásosztályban akkor még nem tudatosodott, hogy milyenpolitikai fontossággal bírnak a célkitűzéseik, minthogy még mindig azellenforradalom ideológiai súlya nehezedett rá.
A legfőbb közvetlen akadály a magyar munkásokra nézve a hatalmasnacionalista és demokratikus ideológia volt mely mindenütt burjánzottkörülöttük. A diákok és értelmiségiek voltak ezen ideológiák legfőbbterjesztői, de maguk a munkások is áldozatul estek ezeknek az illúzióknak.Tehát ahelyett, hogy a munkásosztály önálló érdekeit tartották volna szem előtta kapitalista állam és a többi osztály érdekeitől függetlenül, a munkástanácsokhajlottak arra, hogy a munkásküzdelmet egyenlővé tegyék "a nép küzdelmével",hogy az államot átformálják, és kivívják a "nemzeti függetlenséget". A nemzetifüggetlenség reakciós utópia volt a kapitalizmus és az imperializmus bomlásaidején. A munkástanácsok, ahelyett, hogy a polgári állam megsemmisítésétkövetelték volna (mint a szovjetek tették 1917-ben), mindössze arraszorítkoztak, hogy az orosz hadsereg visszavonulását, és "független szocialistaMagyarországot" követeltek Nagy Imre vezetésével, na meg szabad vélemény-nyilvánításijogot, a gyárak saját vezetését, stb. A munkástanácsok által alkalmazott harcimódszerek határozottan forradalmiak voltak, a munkásosztály forradalmiságátigazolták. A célkitűzéseik viszont megragadtak a kapitalizmus gazdasági éspolitikai keretein belül. Az ellentmondásokat, amelyek a tanácsokat gúzsbakötötték, világosan felismerhetjük a következő követelésben, melyet a miskolcitanács terjesztett elő:
" A kormánynak javasolnia kell egy Nemzeti Forradalmi Tanácsot, mely amegyei és budapesti munkástanácsokon alapszik és az általuk választottképviselőkből áll. Ugyanakkor a régi parlamentnek fel kell bomlania." (idézet a Kelet-EurópaiBurokrácia és Lázadás-ból, Chris Harman, 161. o.)
Viszont ahelyett, hogy ezt megvalósították volna, a tanácsok a parlamentfelbontását, és egy központi munkástanács megalapítását követelték Nagy Imrekormányától - attól a kormánytól, amelyet feloszlatásra ítéltek! Ilyen illúziókcsakis a tanácsok bukásához, vagy a polgári államba való beilleszkedésükhözvezethettek. A legtöbb munkástanács küzdve veszett el, vagy önmagukatfeloszlatták mikor belátták, hogy további harcnak nincs értelme, minthogytulajdonképpen csak azért lettek megválasztva hogy a Kádár kormány bábjaikéntszerepeljenek.
Az a tény, hogy a magyar munkások nem voltak képesek a saját helyzetüketforradalmilag felmérni, abban is megnyilvánult, hogy - tudomásunk szerint -egyetlen politikai forradalmi szerv semjött létre ezen hatalmas kitörések nyomán. Akárcsak az Olasz Baloldaláltal kiadott Bilan-ban írtákSpanyolországról az 1930-as években, az a tény, hogy a spanyol munkásosztályveszte egy új párt születését eredményezte az osztályon belül, radikálisküzdelmük ellenére, alapjában véve a munkásmozgalom mélypontra való süllyedéséttükrözte nemzetközi szinten. 1956-ig ez a helyzet bizonyos értelemben mégrosszabbodott: addigra már az utolsó baloldali kommunisták is eltűntek, s nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon; a munkásosztály szinte mindensaját politikai eszköztől megfosztva találta magát. Azt a kevés forradalmi hangot,ami még visszhangzott, könnyedén túlkiabálták az ellenforradalomihatalmak, melyneknek feladata az volt,hogy "a munkásosztály nevében" szóljanak. A sztalinisták mindenhol brutálisreakciósságot tanusítottak amint a munkásfelkelésre ráfogták, hogy az nem másmint összeesküvés a Horthy[1] klánnal, avagy a CIA-jel.Megundorodva, sokan kiléptek akkoriban a kommunista pártból, mely a magyarmunkások kegyetlen elnyomását szilárdan támogatta. Ráadásul némelyikük - apekingi Mao kormányzó elnök vezetésével - még bírálták is Kruscsovotamiért a magyar munkásokat nem eléggé kegyetlenül verte le! Az ők szemszögükbőlúgy tűnik, hogy a trockisták, akik a felkelés előtt "támogatásukról" harsogtak,a munkásosztály oldalára álltak. De a felkelést a "munkásdemokrácia" és"nemzeti függetlenség" érdekében történt "politikai forradalomnak" titulálni,csak megerősítené azt a tévhitet, hogy a magyar államnak már proletár karakterevolt, s csak meg kellett volna tisztítani a bürokratikus eltorzulásoktól ahhoz,hogy ismét teljesen munkáskézbe kerülhessen.
A trockista szervezetek nem elégedtek meg annyival hogy szétfröcskölték azideológiai mérget azzal a céllal, hogy amunkásküzdelmet a polgári állam keretein belül tartsák, hanem azonkívülnyilvánosan támogatták a sztalinista bürokraták legliberálisabb szárnyát is. ANegyedik Internacionálé druidáinak álláspontja 1956-ban az Ernest Mandelírásában mely a Gomułka-klikk Lengyelországbeli győzelméről szól, effelől nemhagy semmi kétséget: "A szocialistademokráciának még sok csatát kell megnyernie Lengyelországon, (de) alegfontosabbat - mely lehetővé tette, hogy munkások milliói ismét azonosítsákmagukat a munkásállammal - már megnyerte" (idézet: Harman, 108.o.)
1956 óta több "radikális" elemzés készült a Magyarországon történtekről, dekevesen törnek ki igazán a trockista elemzési keretek közül. A Solidarity libertariánsai például az 1956-os Magyarországról szóló ismertetőjükben amunkásönállóság követelésében (ahogyan azt a magyar szakszervezetekkidolgozták!) a felkelés valóságos lázadási magvát vélik látni. De ez akövetelés, akárcsak a nemzeti függetlenség és demokrácia követelése is, csupánálcázta a munkások legfőbb célját: a kapitalista államforma megsemmisítését, ahatalom megragadását a tanácsok által, nem csak gazdasági, hanem politikaisíkon is.
Az 1950-es évekre a burzsoázia sok frakciójanosztalgiával pillant vissza, mivel ebben az időszakban a kapitalista ideológiateljesen hatása alatt tartotta a munkásosztályt. Tehát a kelet-európai munkásokelkülönítve alávettettek mindazon illúzióknak, melyeket egy látszólag"különleges" állapot táplált. Minthogy a nyugati kapitalizmust látszólag jólétés szabadság jellemezte, igy nem volt nehéz a keleti munkásoknak, hogy aSzovjetuniót vagy a sztalinizmust és ne magát a világkapitalizmust tekintsékellenségüknek. Ez magyarázattal szolgál azokra a hatalmas illúziókra, melyekbena felkelők gyakran ringatták magukat a nyugati "demokratikus" rendszereketilletően. Sokan remélték, hogy a "Nyugat" segítségükre siet az oroszok ellen. Dea Nyugat már Yalta-ban "engedélyezte" a Szovjetuniónak a keleti munkásokkizsákmányolását és elnyomását, ráadásul semmi érdeke nem fűződött ahhoz, hogy segítsen egy tömegesmunkásfelkelést mely annyira ellenőrizhetetlen méreteket képes ölteni.
A Proletár világforradalom történelmileg még mindignapirenden van
A kapitalista világ már nem ugyanaz mint 1950-ben volt. Az 1960-as évekvége óta az egész rendszer egyre mélyebbre sülyed egy megoldhatatlan gazdaságiválságban, ez nem más, mint a kapitalizmus történelmi hanyatlása, mely közelszáz éve kezdődött. Válaszképpen erre a válságra a munkásosztálynak egy új generációja az osztályharc új korszakátnyitotta meg nemzetközi szinten. Ha összehasonlítjuk az 1970-1980-aslengyelországi tüntetéseket a magyarországi felkeléssel, láthatjuk, hogy sok -az 1950-es évekből eredő - illúzió kezdett szétfoszlani. A lengyel munkások nem"lengyelekként" hanem munkásokként küzdöttek, és a közvetlen ellenségük nem azoroszok voltak, hanem a saját burzsoáziájuk; a közvetlen céljuk nem a "hazájukmegvédése" volt, hanem a sajátéletszínvonaluk javítása. A nemzetközi munkásosztálynak ez az új megjelenése asaját osztályterületén helyezte újra történelmi napirendre a kommunistavilágforradalmat. Bár a magyar felkelés egy letűnt korszak része, melyet a munkásosztály túlhaladott, mégis, még ma issokat segíthet abban, hogy tudatosuljon a forradalmi küldetés a mai munkásosztályban. Az elkövetett hibák ésmelléfogások által a felkelés számos alapvető leckével szolgál arról hogy ki amunkásosztály ellensége: a nacionalizmus, az önkényuralom, a sztalinizmusminden formájában, a "nyugati demokrácia", stb, stb. De ugyanakkor a felkelésolyan hősi hírdetője volt annak a jövőnek, amelyre a munkásosztály mindenüttvár, mely a felfegyverzett munkástanácsok kísérteteként a burzsoáziátrettegéssel töltötte el, úgy keleten mint nyugaton.
World Revolution, (Világforradalom)IKS újsága Nagy Britanniában
[1] Horthy: admirális, aki az1919-es forradalmat leverte Magyarországon, antiszemita, együttműködött a nácikormánnyal.